A nő...
Tegnap este megint a Laci nevű állatgondozó volt szolgálatban a szállón, ezért nem mentem be. Ma sajnos már kénytelen leszek mert 2 éjszaka igazolatlan távollét után automatikusan kitiltnak 2 hétre. Ezt pedig most nem engedhetem meg magamnak. A tegnapi napom jó volt. Már amennyire jó lehet ez ilyen életkörülmények között. A délelőttöm azzal telt, hogy ipari mennyiségű önéletrajzot küldtem szét különböző állásajánlatokra. Majd dél körül beszéltem Gábor barátommal – aki ex kollégám és új barátom a legutóbbi munkahelyemről. Ő is zűrös nőügyekkel küzd, én is – gyorsan egymásra találtunk. A nap hátralévő felét Nála töltöttem. Sütöttünk krumplit – bár inkább olajban főzött volt mert egy a célra alkalmas edény sem volt kéznél az albérletében. Ettől függetlenül finom lett a kaja. Szerintem. Rengeteget beszélgettünk. Hol az Ő ex csaja, hol az enyém kapcsán. Sikerült végig néznia ahogy a barátnőm azzal vádol, hogy megcsaltam és elkapott tőlem valami nyavaját. Láttam, hogy megdöbbentette. Ez teljesen normális, megdöbbentene engem is. Alig 2 éve járok a barátnőmmel és az utóbbi időben egyre romlik a kapcsolatunk. A modern kor gyermekeihez híven, mi is az Interneten ismerkedtünk meg. Sokat beszélgettünk míg találkoztunk. Eleinte mindketten úgy tekintettünk a másikra mint, valami egyéjszakás kapcsolat főszereplőjére. Majd az egyéjszakásnak hitt kapcsolatból tartós kapcsolat szelídült és minden akaratom ellenére: Belémszeretett. Az ilyeneket sosem szerettem, mármint azt, ha nem úgy mennek a dolgok, ahogy azt én előtte elterveztem. Itt pedig semmi sem úgy ment. A találkozásaink egyre gyakrabbak lettek és a vége felé már az ismerkedési folyamatnak néha – néha beszélgettünk is a találkozás – szex – tussolás – búcsún felül is. Nekem akkoriban elég sok barátnőm volt. Egyszerre több is. Ha jól emlékszem a 7.-nél már el kellett gondolkozzak hogy osztom be az időmet, hogy egyiket se hanyagoljam el. Szóval, az életem szép volt és élvezhető. Volt munkám, lakásom, barátnőim. Ez mind szép és jó volt, míg be nem mutatott a családjának. Nagyon érdekes emberek és sokat tanultam tőlük a küzdésről az önzetlenségről és az emberi jóságról. Rögtön az első találkozáskor apuci tök részeg volt, így vele aznap nem mélyült el a kapcsolatunk. Másnap viszont nagyon is. Hatalmasat veszekedtünk. Igazi, olaszos összecsapás volt. Ő próbált lebeszélni, kiábrándítani a kapcsolatból a lányával én pedig küzdöttem azért, hogy lássa be ennek értelmetlenségét: A szerelem megingathatatlan volt. Ekkor kicsit úgy éreztem, hogy sokat nőttem a párom szemébe. Jött valaki a semmiből aki, kiállt mellette, aki simán szembe fordult a család fejével is. Igen, ez valóban elég katartikus élmény volt számomra is. Szóval, akkor Ő méginkább belém bolondult. Én viszont ekkor még mindig nem voltam szerelmes bele. Sőt, az apjával való összecsapásomat egyszerű pszichológiai próbatételként fogtam fel. Azt hiszem, hogy ott abban a helyzetben egy sima rostos gyümölcsléért is képes lettem volna így harcolni. Nem az esetleges győzelmem vagy vereségem hajtott, nem a cél amiért elindítottam ezt a harcot hanem maga a harc alatt ért nagyon érdekes mentális impulzusok. Maga a küzdelem átélése közben kapott adrenalin volt, ami élvezetessé tette ezt az egészet. Az összecsapás vége az lett, hogy az ellenfelem megfutamodott és azóta is utál. Belátta, hogy legyőztem, de sosem fogja ezt megbocsátani nekem. Pontosan tudom. Nem csak azért mert érezteti. Az életünk folytatódott tovább. Írtam akkoriban egy blogot. Borzasztó népszerű volt. Naponta átlagosan 250 – 300 000 olvasóm volt. A reggeli kávé mellé nem Blikk-et hanem, a blogom legújabb bejegyzését olvasta egy kisebb községnyi ember. Jó érzés volt és talán kicsit el is szálltam a „hírnévtől”. Aztán történt valami. Valaki megelégelve a népszerűségemet s mert az Ő naplóját a kutya sem olvasta, szisztematikus támadást indított ellenem. Elég rendesen beleásta magá a múltamba és szép sorban elkezdte a nyilvánosságra hozni az eddigi összes nőügyemet a Tőle telhető legrészletesebben. Persze, ez nem volt elég Neki és a hatásosság kedvéért legyártott egy halom kamu terhelő bizonyítékot is ellenem. Ál chatbeszélgetések kivonatát, ál vallomások tucatját stb-stb. Miért csinálta: Bosszúból. ( Erre majd egy másik bejegyzésemben fogok bővebben kitérni, hogy mi motiválhat ilyesmire ráérő és unatkozó bolondokat. ) A célpont én voltam bár, de a támadás első fázisa arra lett alapozva, hogy szépen leválasztják rólam azokat az embereket akik bármilyen szinten is segíthetnének bármiben. párom tehát, enek a lejárató hadjáratnak az elsőszámú szereplője volt. Megkeresték és „többen” több féle kamu történettel igyekeztek elhitettni vele, hogy igazából én egy rohadék vagyok és non-stop megcsalom. Rohadék valóban voltam, de meg sosem csaltam. Őt soha. (És nem azért mert annyira szerettem hisz akkor még nem szerettem. Az okát nem nagyon tudom megmagyarázni, miért nem. Pedig alkalom meg felajánlkozás bőven volt közben is, de valami megmagyarázahatatlan ok miat mégsem tettem meg.) A terv bevált: Relatív hamar dühtől átitatottan olvasott fel pár sort egy általam sosem látott beszélgetésből ahol állítólag én azt ecseteltem mit fogok csinálni azzal, akivel megcsalni készültem őt. Kicsit felháborodtam, de akkor még nem vettem az egészet komolyan, hisz a népszerűséggel egyenes arányban jár az ellenkezője is. Volt már tehát, ilyen lejárató hadjáratokban előtte is részem. Az ügy azonban itt nem zárult le hanem folyamatosan ostromolták a kitalált hazugságokkal. Nekem pedig 4 – 5 órán át kellett magyarázgatnom, logikailag érvelnem azért, hogy képes legyen egy picit is hinni nekem. Egyik este valaki felhívta – épp mellette voltam – és megfenyegették, hogy ha nem hagy el, akkor a szüleinek elküldik azt a sok szörnyűséget amit (kitaláltak) megtudtak rólam. Például, hogy szatír vagyok, nőket erőszakolok, nőket verek, gyerekeim vannak több városban is, meleg is vagyok stb-stb. Egy csomó önmagának is ellentmondó hazugság volt tehát, amit ha az ember leül és józanul átgondol csak nevet rajta. Hogy lehetne gyerekem, ha meleg vagyok és ilyenek például. A párom viszont nem tudott már józan maradni, mert akkora volt a a nyomás rajta. Zokogni kezzdett. Hangosan és szinte rohamszerűen. Megijedtem. Még soha senki nem sírt miattam. Dühös voltam és szégyeltem magam – mint, eddig soha senki előtt. Vigasztalni próbáltam, de nem ment. Éreztem, itt ment túl az a barom a határon ezért eldöntöttem, hogy elpusztítom. Aztán másnap a párom szemeibe nézve beláttam, hogy ennek nincs értelme. A naplómba írtam egy elég hosszú bejegyzést amiben minden ellenem felhozott „vádra” reagáltam. Majd 4 nap múlva megbeszéltük a párommal, hogy törlöm a naplómat, ezzel is leszűkítem a támadhatósági felületemet. Kicsit fájt ez nekem. Már 4 éve írtam bele, minden nap, több, mint 800 bejegyzésem volt, de udtam, hogy meg kell hozzam ezt a döntést. A naplóm letörlése után kaptam 170 levelet kb. aminek a 90%-a arról szólt, hogy ezt azért nem kellett volna. Lehet. Mégsem védett meg senki. A napló oldal tulajdonosa sem amikor arra kértem, hogy csináljon valamit mert ez a barom a személyes adataimmal kereskedik. Az eset azóta elfekvőben van, ahogy a kapcsolatom is a párommal. Gyakorlatilag 10 találkozásból 9 alkalommal biztosan összeveszünk. Nem kis nehezítő körülmény szintén, hogy Ő egy gyönyörű fiatal egyetemista lány, tele életkedvvel, tervekkel én meg jelenleg csak egy nincstelen csöves egy hajléktalanszállón. Itt a nyár, az összes barátnője valami déli nyaralóparadicsomban lubickol a pasijával, Ő meg otthon gubbaszt és várja, hogy én felépítsem az életem a mínuszból. Lassan az egész idegrendszere rámegy. Lassan mindketten tönkremegyünk ebben a kapcsolatban. Ráadásul ahogy a problémáim gyűltek azt vettem észre, hogy egyre többet gondolok rá. Beleszerettem. Mint, még senkibe soha. Csak már elkéstem vele, hisz nem boldog mellettem. Csak nyűg vagyok de még nincs annyi ereje, hogy lerázzon magáról. Nagy nehezen megtaláltam életem értelmét, megtaláltam azt akire mindig is vágytam és ezzel akkor szembesülök, amikor épp elfele veszítem. Meg akarok halni…
