Az ember / 4.
Nem nő gyümölcs a hazugság fürtjén,
S nagy a bűnöm halálomig ülném.
Ez nem üres beszéd, nem okoskodás,
Ez az új magyar honfoglalás.
Mostanság, nem mennek túl jól a dolgaim. Mentálisan kezdek összeomlani. Ami, a legszebb, hogy ez egy lassú és egyértelműen előrevetített folyamat. Már napokkal előre érzem, hogy az elkövetkezendő napokban depresszió környékez meg majd. Tehetetlen vagyok ellene, szóval nem nagyon van sok választásom: Hagyom, hogy megmérgezzen s majd kigyógyítom magamból előbb - utóbb. Szerdán voltam legutóbb az új szállásomon ezért tegnap ismét benéztem - szó szerint csak benéztem. Eredetileg arra számítottam, hogy majd jól letolnak, hogy mégis merre jártam majd 1 hétig, hogy nem veszem igénybe a szolgáltatásukat. Ilyen azonban nem történt. Abszolút senkit nem érdekel, hogy ki mikor jön - megy. A másik helyen ez szigorúan szabályozva van. Ezért is szeret ott dolgozni Norbertünk, mert nyilván súlyosan emlékezteti a smasszeres múltjára, ahol mindenért külön engedélyt kell kérniük az "ápoltaknak". Na, ez a hely nem ilyen. Mindenki borzasztó szabad és legalább ennyire büdös is. Ismét tiszteletemet tettem tehát, az új helyen. A portás unottan pillantott a beléptető kártyámra. (Már a neve is paradoxon: Beléptető kártya egy szállóra.) Aztán felmentem a szobába: Sehol senki, csak a szokásos rendetlenség. Egyedül az én részlegem volt rendezett - mivel ugye 1 hete a közelében se voltam. Kicsit ledőltem és gondolkozni kezdtem. Jelenleg nincs munkám, de a héten 3 helyre is megyek próbanapra. És ma is kaptam 4 levelet, 4 különböző cégtől akik szintén meginvitáltak egy próbára. Mondjuk a legutóbbi ilyen felvételi beszélgetés elég meredek volt, mert azonnal ki is próbáltak: Ott kezdek Kedden. Az időm nagyobb részét Gábor barátomnál töltöm. Videójáték mániás goth srác. Mindemellett nagyon érző és igen érzékeny lélek is. Komoly háborúk dúlnak a lelkében az igen bunkó családja miatt. Rengeteget beszélgetünk, sok közös vonásunk van és a múltunk is több ponton összekapcsolódik. Mondanom se kell, hogy szívesebben vagyok Vele, mint vadidegenekkel azon a szállón. S bár van TV-nk, de nem igazán jön be rajta semmi nézhető minőségben. Így marad a számítógép, a letöltögetések és a sok - nagyon sok hackelt film és számítógépes játék. Egy ideig ez le tud kötni, de már túl vagyok ezen. Mióta eljöttem arról a szállóról, illetve nem - miután a Norbert hanyagsága és a Zita akaratgyengeségének köszönhetően likvidáltak - azt vettem észre, hogy elég sok ott dolgozóval kellemes kapcsolat alakult ki. Már - már baráti. Számomra ez nagyon fontos, mert azt a tudatot erősíti bennem, hogy talán nem biztos, hogy azok az emberek is egyetértenek a velük végrehajtatott utasításokkal, akik azokat végrehajtják. Érdekes jelenség, hogy köztük többen biztatnak és ezzel nekem a tudtukon kívül is reményt adnak. Reményt és erőt a túléléshez. A jelenlegi helyzetben azt gondolom, hogy ez nagyon fontos tényező. Látom, a jövőmet és nem szerepel benne egy hajléktalanszálló sem. Hiszem, hogy van erőm felállni a mocsokból. Nem vagyok alkoholista, drogfüggő, nem iszok kávét, nem eszek csokit. Van egy diplomám, művelt vagyok és nem szégyellem a kemény fizikai munkát. Hiszem, hogy van esélyem...
Jog az élethez…
Sosem voltam az a tipikus egyszerű lélek,
A pokolból jöttem és farkasok közt élek.
Mert nekem soha sem adtak semmit ingyen,
Na így legyek ember ki az Istenben higyjen.
Lassan fél éve valahogy nagyon megborultam,
S egy eldugott hajléktalanszállóra szorultam.
Nem örültem neki, nem az álmaim otthona,
És nyilván nem poénból szorultam oda.
Nem egy Ritz Hotel, ami motivál rendesen,
Próbáltam meghúzni hát magamat csendesen.
A sittesek között én különccé váltam,
Mert a piálók sorába soha sem álltam.
A gondozók cask néztek s nem értettek,
Előítéletes módon rám bélyeget égettek.
”Nem piál, nem bagózik és nem hazudik,
Problémás mert tapintatból sem kamuzik!”
Küzdöttem az ellen, ami felzabálni készült,
Átkoztam is gyakran azt ki emberré szült.
S mert bár egy ilyen szálló csak a tanyám,
Szeretni sosem volt képes a saját anyám.
Hát,
Míg a többiek kocsmába én állásinterjúkra jártam.
S megtörtént a csoda, amiben magam se hittem,
Saját irodába eszméltem fel és nem a sitten.
De segítség helyett, hogy az utamat törjem,
Ezek a kajámat azonnal elvették tőlem.
Ember így nem értem, bennük, hogy higyjen,
“Tudod kisöreg, manapság semmi sincs ingyen!”
Azonnal elvárták, hogy munkaszerződést hozzak,
Kaját azt nem adtak, de így, hogy dolgozzak?!
Hiába is kértem, hogy ezt azért ne tegyék,
De aki, dolgozik ingyen többet ne egyék!
De ez még nem
A gondozók közül az egyik kikezdett.
És hiába a logika, meg a hülye “segítő”,
Pillanatok alatt simán kigolyozótt Ő.
A jogot is megvonták, hogy megszólalni merjek,
Esélyem sincs arra, hogy jogorvoslatot nyerjek.
Hisz bármit is tudok, eltaposnak a nagyok,
És akármit is mondok, csak egy csöves vagyok.
Hiszem, hogy a kidobásommal egyesek nyertek,
De az senkit sem hat meg, hogy engem átvertek.
A fejes a központba csak egy hazudós dalnok,
S csak nevetnek rajtam a lezüllött barmok.
Azt hiszik, csak mert saját lakásuk van,
S csak mert ilyesmi nincs a birtokomban.
Már kevesebb is vagyok, már nem kár értem,
És még ők hisztiznek hát, komolyan nem értem.
Nekem semmim sincs s az álmaim se nagyok,
S persze a szemükbe csak egy kis csöves vagyok.
Én nem felejtek semmit s ezt is az agyamba vésem,
Pedig jópárotóknál nagyobb a képesítésem.
Ti nem fogjátok vissza a hatalmas buta hadat,
S a halálunk nektek csak statisztikai adat.
S hiába is olvasol, mert semmimet se érted,
Egy csöves vagyok Neked, egy buta kísértet.
S bármit is írok, csak nevetsz rajtam,
Nevettél anno is, bármit is hadartam.
Mert teljesen vak vagy ehhez a nézethez,
Isten nevében: Jog az élethez!
2010.07.28
