A hajléktalan / 3
Véget ért a klasszikus értelemben vett hajléktalanságom.
Véget ért és elkezdődött a hajléktalani lét lehető legvalóságosabb verziója.
A dolog egyszerű és mégis bonyolult. Van ugye ez a híres szálló ahova az ember egy bizonyos beutaló megszerzésével kerülhet be. (Igen, gyakorlatilag beutaltatja magát egy halom alkoholista ex-sittes közé. Már, ha dolgozik és szüksége van egy olyan helyre ahol tisztálkodhat, pihenhet, ehet.) Sok választásom nem lévén, magam is szert tettem egy ilyen beutalóra. A beutaló állítólagos funkciója, hogy "jogviszonyt" hoz létre a szálló és a szállólakó között. A beutalót (amit tök fura mód mindig "meghívónak" akarok írni) általában 1 hónapja kapja meg a delikvens. Miért annyira, miért nem kettőre vagy határozatlan időre? Nem tudom. Nyilvánvalóan azért, hogy ez is növelje az értelmetlen és funkcionálisan fölösleges szabályozási eszközök számát. A beutalót havonta meg kell hosszabbítani. Ha nem teszed meg, könnyen kint találhatod magad az utcán, mert egyszerűen nem tekintenek többé már azok sem embernek akiknek főállásban kéne ezt megtenniük, ha már mindenki lemondott Rólad. ugye, már meséltem az úgynevezett "segítői" rendszerről. Minden "ápoltnak" van egy segítője, aki igyekszik segíteni a boldogulását, figyelemmel kíséri a fokozatos leépülését és elzüllését. Miért? Nem tudom. Nyilván mert jó buli. Tevőleges segítséget ugyanis nem nyújtanak a saját tapasztalataim szerint. Ha csak ugye az nem számít annak, hogy havonta az aláírásukkal igazolják, hogy megjelentél előttük, még élsz. Szóval, az történt, hogy az én drága segítőm - akit őszintén tisztelek és becsülök - elment a szokásos nyári szabadságára. Én előtte 1 héttel közöltem, hogy a beutalóm lejárta pont arra az időpontra esik amikor dolgozom és fizikailag képtelenség lenne nekem a kívánt napon bemennem azért a vacak fecniért. "-Semmi baj, megoldjuk ezt addig még!" mondta a maga nyugtató hangorgánumán. Hát, megoldották tényleg - igaz - elég sajátos módon. Itt jegyzem meg, hogy a híres beutalóm (de utálom ezt a szót már) lejárta előtt 1 héttel már komoly stresszben voltam, úgyhogy kérdeztem is a kedvenc gondozóban Zitáné Pétert, hogy mit tegyek, mert nem szeretnék 2 szék közül a padlón kikötni. Ő ebben nem kompetens, Zitával egyeztessek. Király! Ilyenkor még mindig éltek bennem az utolsó találkozáskor a lelkemre kötött szavai: "-Semmi baj, megoldjuk...". A beutalóm lejárta előtti estén az egyik "kedvenc" gondozóm teljesített szolgálatot: Norbert. Norbi nem egy jelentős figura a gondozók között, az "ápoltak" rendszerint átnéznek rajta és kinevetik, pedig a munkáját - szerintem - jól végzi. Szóval, az ominózus nap előtti éjjelen elmondtam Neki is a félelmeimet és kértem, hogy írja be az eseménynaplóba, hogy másnap nem fogok tudni bemenni a beutalómért csak a következő napon. Ő ezt azonban megtagadta. Hozzá teszem: Nem először tesz ilyet! Szóval, azt mondta, hogy nem kell parázni, mert a beutaló másnap még egész nap érvényes lesz, hisz aznap jár le, szóval ráérek nyugodtan a lejárati dátum utolsó napja után frissíteni, hisz az utolsó megadott napon még érvényes. És igen - bizarr mód - én is ezt gondoltam logikusnak. Szinte "nyugodt" szívvel tértem hát, nyugovóra. A beutalóm másnap lejárt, engem viszont már nem engedtek be. A munkából elkérve magam - ami próbaidősként valljuk be nem épp kockázatmentes húzás - loholtam be a kurva központjukba, hogy a már lejárt beutalómat érvényesítsem. Nem sikerült. Zita vigyorogva közölte: "Elbaszta! Felvettünk a maga helyére ma valakit!" Azt hittem viccel! Nem, nem volt vicc: Sem a vigyor, sem a tények. Kérdeztem arról, amit a szabadságra menése előtt ígért, de valami fura trópusi amnéziás kórkép eredményeként, semmire sem emlékezett belőle. Kérdeztem annak kapcsán, amit a Norbi kollégája mondott még az ominózus nap előtti estén is, amire az volt a válasz, hogy "-Az az Ő dolga, milyen hülyeségeket beszél!" Egyetlen mozdulattal húzták ki a lábam alól a szőnyeget csupán azért mert ezek a híres szakemberek 2 dologban sem képesek egyetérteni. Persze, nyilván én vagyok a rohadék és biztosan én mulasztottam. Amikor kérdőre voltam Norbertet jött a jól bevált "mosom kezeimet" effektus, hogy az tök mindegy, hogy Ő mit mondott, mit nem tett meg a kérésem ellenére sem mert nekem kellett volna az utolsó napon beutalót igényelnem. Úgy, hogy ennek lehetetlenségéről a saját "segítőmet" meg Őt is tájékoztattam. Úgy, hogy mindketten röhejes módon a pofámba hazudtam amolyan lerázási taktikaként. Nem vagyok hülye: Ha épp nincs kedvük velem kínlódni, miért nem mondják meg azt, ahelyett, hogy ilyen hülye és valóságot nyomokban sem tartalmazó baromságokkal hatástalanítanak?! Most persze a felelősséget egyik sem vállalja, hanem mindketten azt ismételgetik, hogy az én hibám, Ők jogszerűen jártak el. Hát, naná, hogy nem ismerik el egy magamfajta csövessel szembeni tévedésüket, vagyis inkább a szakmaiatlanságukból történő félrevezetésemet. Ezt már többen, több felől, többféleképpen is egyértelműen kinyilvánították, hogy ebben a rendszerükben "egy csövesnek sosem lehet igaza, velük szemben". Prestige kérdés! Elég csak, ha azt vesszük tekintetbe, hogy télen például gyakorlatilag hatályon kívül helyezik a híres/hírhedt házirendjüket. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy télen bárki, bármennyire részegen, bármilyen antiszociális magatartással igénybe veheti a szolgáltatásukat csupán amiatt mert a polgármester parancsba adta, hogy a hatáskörükbe tartozó területen nem fagyhat meg hajléktalan. Telente ez a szálló tömve van hulla részeg a saját hányásába és ürülékében alvó és abból kelő akudt alkoholistákkal, akik többsége szerencsére még gyilkos is, de minimum valami erőszakos bűncselekmény miatt vakációzott valamelyik büntetés végrehajtási intézetben. És igen, ilyenkor a beutaló mivoltának fontossága is szimbolikussá szelídül. Azt már le se írom, hogy az eddigiekben mindig pontosan sikerült szert tennem a beutaló frissítésére - csak amióta dolgozom ez nehézkessé vált - de volt olyan, hogy időben érte mentem, mégis 5 - 6 napig a kutyát nem érdekelte van-e beutalóm, vagy egyáltalán lejárt-e. Olyan is volt, hogy már kétszer mostam ki a nadrágzsebembe, mire meguntam és átvittem Nekik, mert ha elvesztettem volna tuti azonnal követelték volna. Az is teljesen hétköznapinak számít, hogy a hét vége felé lejáró beutalókat majd csak a következő héten érvényesítik újra - komplett hosszú hétvégéket lehet tehát eltölteni beutaló nélkül. Épp ezért nem értem hát, hogy ez a fél nap - mert délután 1-kor jelentem meg a beutalóm lejártának másnapján - miért tekinthető súlyosabbnak, mint amikor az ember 4 - 5 napokig nincs birtokában ennek a fecninek, mégse izgat senkit?! A legjobban természetesen a Zita és a Norbi viselkedése viselt meg. Magasról leszarják a döntéseik következményét! Hatalmasat csalódtam bennük. Zitába nem is akkorát, mert az Ő "segítőségének" valódi funkciójáról sosem voltam meggyőzve, szóval mondhatnám azt, hogy Tőle minimum ezt vártam. Norbertet viszont közel éreztem magamhoz. Az utóbbi időben sokat beszélgettünk, azt hittem megért. Nem is az érdekel, hogy hülyeséget mondott - itt a gondozók általában baromságokat mondanak a segítők meg a szociális munkások kapcsán és fordítva - az zavar, hogy nem látja be, hogy hibázott. Tudom, hogy nem tudja visszacsinálni, de a köztünk kialakult viszonyba szerintem bele kellett volna férjen, egy "elcsesztem, ne haragudj". A kérdésre, hogy akkor most hol alszom, hol tisztálkodom, honnan megyek munkába nemes egyszerűséggel az "ez már a maga baja" választ kaptam meg, hogy 1 hónapom van a cuccaimat elvinni különben egyszerűen kidobják. Igaz, milyen jó, ha az embernek saját segítője van? A sors zamata...
Felkerestem egy másik szociális intézményt. Sajnos már azon a szinten vagyok, amikor be kellett lássam: Szükségem van külső segítségre, mert egyszerűen már annyira erőtlen vagyok, hogy képtelen lennék egyedül talpon maradni az utcán.Szóval, egy nagyon kedves 50 körüli úr fogadott a portán. Dióhéjban elmeséltem Neki, milyen helyzetbe kerültem (- hogy hajléktalanná tett egy hajléktalanszálló -) és szükségem lenne szállásra. Türelmesen végighallgatott majd mondta, hogy a következő nap 11-től van ügyfélfogadás. Kérte, hogy jöjjek fél órával előbb, ha nem akarok órákig várni. Szót fogadtam: Másnap 10:30-kor már ott voltam. Kaptam sorszámot: Négyes. Alig két és fél órányi egy helyben ülés után sorra kerültem. A kis irodában két hölgy ült egy asztal mögött.Egy fiatal 25 év körüli és egy idősebb már látszólag sokat megélt. Feltettek pár kérdést. Elmeséltem nekik a kálváriámat. Kérdezték, hogy melyik intézményben történt, megmondtam. Széles mosoly jelent meg az arcukon majd jött a "hát, igen, ők ilyenek" megjegyzés amit visszaigazolásnak tekintettem arra, hogy Ők sem tekintették épp a leghumánusabban meghozott döntéseknek azt amik miatt én velük szemben ülök. Hétfőre kaptam helyet. Most egy barátomnál csövezek és igyekszem kicsit lehiggadni, mert annyira az események hatása alatt vagyok még most is, hogy egy - egy leütött betű helyett 2 - 3 íródik, annyira remeg a kezem...
Felkerestem egy másik szociális intézményt. Sajnos már azon a szinten vagyok, amikor be kellett lássam: Szükségem van külső segítségre, mert egyszerűen már annyira erőtlen vagyok, hogy képtelen lennék egyedül talpon maradni az utcán.Szóval, egy nagyon kedves 50 körüli úr fogadott a portán. Dióhéjban elmeséltem Neki, milyen helyzetbe kerültem (- hogy hajléktalanná tett egy hajléktalanszálló -) és szükségem lenne szállásra. Türelmesen végighallgatott majd mondta, hogy a következő nap 11-től van ügyfélfogadás. Kérte, hogy jöjjek fél órával előbb, ha nem akarok órákig várni. Szót fogadtam: Másnap 10:30-kor már ott voltam. Kaptam sorszámot: Négyes. Alig két és fél órányi egy helyben ülés után sorra kerültem. A kis irodában két hölgy ült egy asztal mögött.Egy fiatal 25 év körüli és egy idősebb már látszólag sokat megélt. Feltettek pár kérdést. Elmeséltem nekik a kálváriámat. Kérdezték, hogy melyik intézményben történt, megmondtam. Széles mosoly jelent meg az arcukon majd jött a "hát, igen, ők ilyenek" megjegyzés amit visszaigazolásnak tekintettem arra, hogy Ők sem tekintették épp a leghumánusabban meghozott döntéseknek azt amik miatt én velük szemben ülök. Hétfőre kaptam helyet. Most egy barátomnál csövezek és igyekszem kicsit lehiggadni, mert annyira az események hatása alatt vagyok még most is, hogy egy - egy leütött betű helyett 2 - 3 íródik, annyira remeg a kezem...
Plusz a párommal is súlyos problémáink vannak.
De ez már egy következő történet...
