Az ember / 5.
Ember: A világ a két kezedtől sír,
Egyikkel a kertet ásod, másikkal a sírt.
A másik tudod, bőven várhat Rád,
Építsd a kerted hát tovább!
Ide s tova 2 hónapja nem írtam ide. Elég sok minden történt velem az óta. Gábor barátomat aki, goth és videó játékmániás, sikeresen felvették a Pécsi egyetem „anglisztika” szakára. Lassan 1 hete Ő át is költözött Pécsre. Egyik albérletből a másikba. Az itteni albérletét én örököltem. És laktam volna is tovább, ha a Gábor előtti bérlő nem jár annyit a nyakamra az előző havi albérleti összeg miatt. Azt ugyanis Gáborom előbb lakta le és csak jóval a lelakott hónap végén fizette ki. Már úgy bujkált előle, mint valami háborús bűnös a Wisenthal Alapítvány elől. A végén azt találtam ki, hogy Gáborunk kórházba került Sopronba, mert lezuhant egy lépcsőről. Ez a gyerek, képes lett volna akár a kórházba is bemenni a vacak 35 000 Ft-jáért, ha azt mondom, hogy itt van kórházba a Szent Istvánban. Ezt kivédve hazudtam, hogy Sopronba, hogy kis időt nyerhessen, míg összeszedi a pénzt. Kicsivel többet, mint 1 hónapot töltöttünk együtt – gyakorlatilag együtt laktunk – és nagyon megkedveltem. Sokat tanultam Tőle az általa képviselt kultúráról és rengeteg dologban ugyanaz a véleményünk a világról. Mondjuk a barátnője egy idióta, de nem is a szerelem tartja őket össze. Mikor elköltözött nagyon üres és fakó maradt az élet nélküle. Ott gubbasztottam a tök üres szobában, a kacatjaim között és teljesen értéktelennek éreztem magam nélküle. A párom jelenléte hol vígasztalt, hol idegesített. Az előző szállásra ahol megkaptam azt a kicsit sem kedves „segítőt” nem mentem vissza. Nyilván, nem is fogadtak volna szívesen. Egyetlen éjszaka sem aludtam ott és komolyan mondom, hogy csupán attól különbözik az utcától, hogy az eső közvetlenül nem esik az ott lakókra. De simán meg merem kockáztatni, hogy Buda bizonyos kerületeinek utcái tisztábbak, mint az a szoba, ahova én bekerültem. Hólapáttal hordták ki a szobából a döglött csótányokat az irtás után. El lehet képzelni, bizarr látvány. Gábor hátrahagyott albérletét még használtam 1 hétig, majd átköltöztem egy másik szállásra. Mindenki azt mondja: Ez a legjobb az egész megyében! Hajléktalan ellátás még gondolatban sem létezett ebben az országban, amikor 1988-ban ez az alapítvány létrejött. A kitalálója, vezetője egy törékeny idős hölgy ki, a szívén visel minden elkallódott fiatal sorsot. Sokat beszélgettem vele. Igazi bölcs nagymama típus sok – sok keserűséggel átitatva. Mikor elkezdtünk beszélgetni s kiderült az iskolai végzetségem szinte, automatikusan szegezte a mellette ülő kollégájának a kérdést, hogy van-e betöltetlen pozíció az egyesületen belül, ahova felvehetne. Nincs épp. Azt mondta, sebaj mert ha esetleg addig lesz, amíg én ott lakom akkor felvesz, ha szeretném, mert látja bennem az erőt ahhoz, hogy felálljak onnan ahova taszítottak. Ez a hely egy több funkciót ellátó létesítmény. Délelőtt amolyan „melegedőként” működik, estétől pedig átmeneti szállásként funkcionál. Földszint, első és második emelet. A bekerüléshez az kell, hogy az úgynevezett várólistán az alany neve következhessen a sorban épp. A várólista ma már csak szimbolikus jelenség, mert gyakorlatilag egy teljes spirálfüzetet megtöltene a névsor, aminek én most az utolsó lapja alján tündökölnék. Éppen ezért a hölgy – soron kívül – vett fel az intézménybe. Ma vagyok ott 3 napja. Minden nap adnak konzervet, szombatonként közös főzés, adnak mosószert, sampont, ágyneműt. Van TV amit mindenki addig néz ameddig csak akar. Szerencsémre egy olyan szobába kerültem ahol a többség kedvel. Ma reggel volt csak egy kisebb incidensem az egyik cigánykölyökkel, mert míg Ő fürdött én elmertem kapcsolni a TV-t. Borzasztóan felháborodott, hogy honnan veszem a bátorságot, hogy elkapcsolom a TV-t, amíg Ő a fürdőszobában van. Nem igazán izgatta, hogy tök mindegy szegénynek, hogy mi megy a TV-n, ekkor, mert 3 helységgel távolabb van, csobogó vízzel körülvéve. Nem érdekli, akkor se kapcsoljam el. Mivel még „új” vagyok, és úgymond én tolakodtam be az Ő személyes szférájukba, így rövidre zártam a vitát s mondtam, hogy többé nem fog ilyen történni. Van még két szobatársam rajta kívül. Egy meglepően jó képű román cigány kölyök aki, non-stop azzal traktál, hogy Neki ám 4 barátnője van egyszerre és most is leszólította egy vadidegen csaj az utcán, hogy nem éli túl, ha meg nem szeretkezi menten. A másik egy fiatal srác, aki meglepő módon elég intelligens. Vele néha szoktunk beszélgetni amit, a fent említett 2 fiú csak összeráncolt szemöldökkel bámul. Mikor bejönnek a szobába s látják, hogy épp a Discovery Channel-t bámulom elmélyülten, igyekeznek kinyilvánítani, hogy azért Ők sem teljesen hülyék ám mert szeretik a „természetes” filmeket. Tegnap elsütöttem, hogy én nézek szintetikus filmeket is nem csak „természeteseket”, de egyik sem értette. Egyetlen komoly hátulütője van ennek a közegnek csak, hogy mindenki bagózik – rajtam kívül. Az első éjjel arra ébredtem, hogy fuldoklok, mert ezek éjszaka mindhárman bagóztak – zárt ablakoknál. Ez amúgy a TV-s szobában a legjellemzőbb. Nagyokat bámulnak, amikor megkérem őket, hogy nyissák ki az ablakot, ha bagóznak. „Ilyen eddig nem vót!” Hát, mostantól meg lesz, aranybogár! Tegnap megbeszéltem a Dávid nevű – még nálam is fiatalabb – szociális munkással, hogy játsszuk el, hogy az intézményvezető hölgy kategorikusan megtiltotta a szobákban történő bagózást. Nagyon nevezett mikor megkerestem az ötletemmel, de jó kezdeményezésnek tartotta és cinkosom lett a kegyes hazugságban. Baromi élethűen játszottuk mindketten a letört, bánattól megtépázott alattvalót, hogy a csúnya vén banya megtiltotta ezeknek a szegény cigány kölyköknek, hogy a szobában ágyba fekve bagózzanak. J Kénytelen voltam cselhez folyamodni, mert az még csak hagyján, hogy aludni nem tudtam a füst miatt, de az összes ruhám átvette azt a bűzt. Tegnap vettem magamnak pár új cuccot. Pulcsikat, pólókat, nadrágot. Maradt még egy kis pénzem az utolsó fizetésemből. Most meg gőzerővel ráhasaltam a munkakeresésre. Épp 5 perce hívtak a régi munkahelyemről, hogy valami „misztikus okból” kifolyólag „kirúgódott” a volt főnököm, viszont engem szívesen látnának újra a cégen belül, ha épp ráérek. Soha jobbkor nem jöhetett volna ez a felkérés! Délután visszahívnak. Gyakran eszembe jut az a másik szálló is, ahonnan azzal a kicsit sem elegáns kifogással távolítottak el. Hiányzik a Péter, akivel annyit beszélgettünk! A higgadtsága sok bajtól megmentett. Hiányzik a Norbi szertelensége, az amilyen módon, amilyen esetlenül követ el hibákat. Hiányzik, ahogy mosolyog, mert erő és tisztaság sugárzik a mosolyából. Hiányzik persze a Zita is, a maga görcsös megfelelni akarásával a hülye rendszerben. Amiben annyira elvakultan hisz, hogy közben a vakon követéséből bekövetkező hibák súlyosabb károkat okoznak, mintha nem is létezne az, amit követhetne. Hiányzik a hangja, mert akármilyen butaságokat is csacsog vele néha, azért még szeretem, mert kellemes orgánum. Hiányzik a Mónika is, a maga cinikus megnyilvánulásaival. Benne érzem leginkább, hogy mennyire nem is hisz már abban, amit képvisel, amit irányít. Hiányzik Ági is. A törékeny nőissége máig nem értem, hogy férhet meg ennyire jól ezzel a mocskos és kíméletlen világgal. Gyémánt a sárban. Sinkó doktorral, néha szoktam írogatni Facebook-on. Elképesztő figura! Sok dologban egyetértünk, sok dolgot ugyanúgy látunk. S most, hogy megvált a bajuszától sokkal, fiatalosabb külsővel ajándékozta meg a világot. Ő az egyik nagy példaképem. Bár, azt a mai napig nem tudom, hogy egy orvos – ki emberi életeket ment – miért pusztítja a sajátját bagóval?! S ez csak egy a hegyekben álló filozofikus kérdéseim közül. Most viszont félbe kell hagynom, mert állásinterjúra indulok…
Kellemes napot Neked!
2010.09.03
